Skip to main content
Judit Pogány

Personal Info

Known For

Acting

Gender

Female

Birthday

September 10, 1944(81)

Place of Birth

Kaposvár, Hungary

Also Known As

Pogány Judit

Judit Pogány

Acting

Biography

Pogány Judit (Kaposvár, 1944. szeptember 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Kora gyermekéveit – bátyjával együtt - Kaposváron töltötte. 8 és fél éves korában elveszítette édesapját, ekkor édesanyja már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került Budapestre, akik két édes gyermekük mellett kitanították és felnevelték őket. Pici gyerekkora óta vonzódott a színház, a versek világához, a Békéscsabán eltöltött középiskolás évei alatt számtalan helyi és országos szavalóversenyen sikerrel indult. A közgazdasági technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol az első rostán eltanácsolták. Nyilatkozataiban említette, hogy igazat ad a felvételiztető vizsgabizottságnak, jelentéktelen kislányként közhelyes versekkel próbálkozott. Érettségi után visszaköltözött Kaposvárra, és másfél évig a Kaposvári Megyei Bíróságon adminisztrátorként dolgozott. Munka mellett Takács László segédrendező amatőr színjátszókörében játszott el néhány szerepet. 1965-ben a csoport fellépett az országos Ki mit tud?-on, és bekerült a döntőbe. Produkciójukat a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetése is látta, készülő új előadásukba fiatal lányokat kerestek, melybe Pogány Juditot is meghívták. Meghallgatás után segédszínészi állást ajánlottak számára, melyet rögtön elfogadott. Először a kórus és tánckar tagja volt, később kisebb prózai szerepeket játszott. Ebben az időszakban…

Known For

Filmography